Gyakran ismételt kérdések

Az alábbiakban összegyűjtöttük az e-matricák vásárlói által leggyakrabban feltett kérdésekre adott válaszokat, de az e-matricákról még többet megtudhat a honlapon lévő többi rovatban lévő bejegyzésből. Ha ennek ellenére nem kap választ kérdésére, akkor forduljon Útdíjfizetési telefonos ügyfélszolgálatunkhoz a +386 (0)1 518 83 50 telefonszámon vagy írjon evinjeta@dars.si e-mail címünkre.  Az év minden napján napi 24 órában állunk rendelkezésére.

Az e-matrica a hagyományos, öntapadós matricát leváltó digitális matrica. Tehát az e-matricát nem kell a járműre ragasztani és érvényességének lejárta után onnan eltávolítani.

Az e-matrica megvásárolható a webáruházban és az értékesítési pontokon (a töltőállomásokon és a különböző viszonteladóknál - a lista elérhető itt). A vásárláshoz szükség van a jármű rendszámára, amely számára az e-matricát vásárolja, internetes vásárlás esetén pedig e-mail címére és egy választott készpénz nélküli fizetési módra (bankkártyára) is.

Minden e-matrica típus megvásárolható elővételben, tehát úgy, hogy az érvényesség kezdőnapja nem azonos a vásárlás dátumával. Az e-matrica érvényességének kezdeteként legfeljebb a vásárlás napjától számított 30. napot jelölheti meg. Tehát az éves e-matrica érvényességének kezdete előtt 30 nappal vásárolható meg (vásárláskor az érvényesség kezdetének napját is meg kell jelölni).

Minden e-matrica egyedi termék, amely érvényességének kezdete és lejárta meg van határozva. A jogszabály alapján nem hosszabbítható meg az érvényessége. Az e-matrica érvényességének lejárta után új e-matricát kell vásárolnia, melynél újra meghatározza érvényességi idejének kezdetét.

Online vásárlásnál vagy a Dars értékesítési pontjain (DarsGo servis ügyfélszolgálati pontok) nem lehetséges részletfizetésre történő vásárlás. Ha az e-matricát valamelyik meghatalmazott viszonteladótól vásárolja, akkor a részletfizetésre vonatkozó üzletpolitika kizárólag az adott viszonteladó illetékességébe tartozik.

Az éves e-matrica a kiválasztott dátumtól számított egy évig érvényes. Példa: a 2023. április 15-től érvényes éves e-matrica 2024. április 15-ig lesz érvényes.

Ha egy adott e-matricánál bejelölte, illetve beállította az érvényessége lejártáról szóló értesítést, akkor értesítést kap róla, kivéve, ha kikapcsolja. Ugyanis minden e-matrica egyedi „termék”, és a lejáratáról szóló értesítés igénylésének bejelölésekor Ön hozzájárul ahhoz, hogy a rendszer erről tájékoztassa. Ha hozzájárul és nem mondja le, akkor a rendszer küldeni fogja az ilyen jellegű üzeneteket függetlenül attól, hogy előtte megvásárolta-e már az új e-matricát vagy sem.

A Szlovéniában nyilvántartásba bejegyzett jármű rendszámát szóköz, gondolatjel vagy bármilyen más karakter nélkül írja be, például így: LJ03SAZ, NMAN195, KPRK403. Az e-matrica vásárlása során megjelölendő rendszám beírására ugyanezek a szabályok vonatkoznak akkor is, ha a járművén lévő rendszámtábla átvihető egy másik járműre (pl. NMLEPLA, KPPLUSOV stb.). A beírás során különösen ügyeljen arra, hogy a regisztrált terület kódját is beírja (tehát LJ, KP, NM, KR, KK, SG, MB, GO, CE, MS vagy PO) a megfelelő karakterekkel és sorrendben.

Ausztriát és Németországot kivéve hasonló szabály vonatkozik a más országokban regisztrált rendszámokra is. Ha járműve osztrák vagy német rendszámmal rendelkezik, akkor a rendszámon lévő címer helyére egy kötőjelet kell beírni.

A Dars nem tudja megállapítani a sikertelen fizetés okát, arra csak a bankkártyát kiadó bank képes, amelynek ez ügyben a Bankart céghez kell fordulnia. Leggyakrabban az szokott kiderülni, hogy az ügyfél mobiltelefonjára nincs telepítve a bank megfelelő alkalmazása, amellyel meg tudja erősítani az internetes fizetést, ami e-matrica vásárlásakor kötelező. Lehetséges ok még a bankkártya limit túllépése, téves bankkártya adatok megadása (pl. helytelen CVC kód vagy lejárati dátum stb. beírása). 

Ha az e-matricát mobiltelefonon keresztül vásárolja és a tranzakció sikertelen, akkor ennek az is lehet az oka, hogy a banki alkalmazásban az internetes fizetés megerősítése során bezárta az evinjeta.dars.si honlapot. Ebben az esetben a vásárlás sikertelen, a tranzakció visszavonásra kerül. Tehát fontos, hogy a vásárlás végéig az evinjeta.dars.si honlap nyitva legyen a háttérben.

Ebben az esetben újra vásárolja meg az e-matricát. Annak ellenére, hogy az internetes vásárlás kezelőfelületén keresztül sikeres fizetés történt, az e-matrica nem lett létrehozva, tehát járműve nem rendelkezik érvényes e-matricával.

Kérjük, hogy ezután lépjen velünk kapcsolatba az evinjeta@dars.si e-mail címen vagy a +386 1 518 8 350 telefonszámon. Minden esetet egyénileg bírálunk el, és a tévesen levont összeget visszatérítjük.

Ha a jelszó visszaállításához szükséges e-mailt nem kapta meg, akkor Ön valószínűleg sohasem regisztrált be a webáruházba, és az e-matrica minden esetleges korábbi internetes vásárlását regisztráció nélküli ügyfélként hajtotta végre. Ha az e-matrica portál regisztrált felhasználója kíván lenni, akkor a regisztráció teljes folyamatát el kell végeznie, de természetesen regisztráció nélküli ügyfélként is vásárolhat újra.

Azt javasoljuk, hogy e-mail fiókjában mindig ellenőrizze a levélszemetet, mivel sok e-mail szolgáltató a generikus üzeneteket automatikusan ebbe a mappába helyezi.

Nem, az e-matrica nem helyezhető át egy másik rendszámú járműre, mivel a hatályos törvény szerint nem átruházható.

A jármű eladásakor csak akkor igényelheti vissza az éves e-matrica (motorkerékpároknál a féléves e-matrica) díjának fennmaradó összegét, ha a járművet törölték a járműnyilvántartásból, és az új tulajdonos nem ugyanazzal a rendszámmal regisztrálja. A visszafizetési kérelmet legkésőbb a jármű járműnyilvántartásból való törlésétől számított 30 napon belül kell benyújtani.

Ha az új tulajdonos ugyanazzal a rendszámmal regisztrálja a járművet, akkor az e-matrica díjának fennmaradó összege nem igényelhető vissza, és az e-matrica erre a rendszámra az érvényességi idejének lejártáig érvényes.

A heti vagy havi e-matricák díjának arányos része nem igényelhető vissza.

Leggyorsabban akkor lesz feldolgozva kérelme, ha az e-matrica webáruházon keresztül nyújtja be, amihez regisztráció szükséges. A regisztráció után kiválasztja a "Vezérlőpult" opciót (jobbra fent), aztán rákattint a „Kérelmeim” menüpontra, majd végigmegy a szükséges lépéseken.

Kérelmét benyújthatja e-mailben is az evinjeta@dars.si címen vagy ajánlott levélben a Dars d. d., Dunajska cesta 7, 1000 Ljubljana, Szlovénia, címre, és a borítékra írja rá: "za e-vinjeto". A részletesebb útmutatót itt olvashatja el.

Ez az útdíjszedésről szóló törvény által előírt kötelezettség, mely szerint az e-matrica vásárlását igazoló számla az e-matrica díja arányos részének visszaigénylése iránti kérelem kötelező melléklete. Ha a kérelmező nem mellékeli a számlát, akkor a kérelem hiányos és nem elbírálható, többek között számviteli okokból sem. Ha ugyanis a Dars helyt ad kérelmének, akkor az összeg jóváírásához köteles feltüntetni, hogy az melyik számlára vonatkozik.

Az e-matrica számlájának másolatát csak az az értékesítő tudja Önnek kiadni, akitől az e-matricát vásárolta. A számlamásolat beszerzéséhez az adott üzlet ügyfélszolgálatához kell fordulnia. Azt ajánljuk, hogy előtte készítse elő az adatokat, melyeket meg kell adnia az értékesítőnek ahhoz, hogy az meg tudja keresni az adatbázisban a számláját és kiadhassa annak másolatát. Elsősorban az e-matrica vásárlásának dátumára és minél pontosabb időpontjára van szükség, valamint az értékesítési helyre, ahol az e-matricát megvette.

Mindezen adatok az e-matrica vásárlási bizonylatán is megtalálhatók (ami nem azonos az e-matrica számlájával). Ha ezt is elvesztette, akkor lépjen kapcsolatba velünk a +386 1 518 8 350 telefonszámon, hogy megbeszéljük, hogyan tudjuk Önnek elküldeni a másolatot.

Az e-matrica vevője az e-matrica érvényességi idejének kezdetéig bármikor elállhat a vásárlástól, és a teljes vételárat visszaigényelheti. Ha tehát az Ön e-matricájának még nem kezdődött meg az érvényességi ideje, akkor visszaigényelheti a vételárát. Az értékesítési szerződéstől való elállás azon az értékesítési ponton lehetséges, ahol az e-matricát vásárolta (ha tehát az e-matricát egy meghatalmazott viszonteladótól vette, akkor a Darsnál nem tud elállni a vásárlástól). Az e-matrica érvényességi idejének megkezdése után már nem lehet elállni a vásárlástól.

Ha az éves vagy féléves e-matrica vásárlása során téves rendszámot írt be, akkor a díjköteles utak használatához vásárolnia kell egy ugyanolyan e-matricát az igazi rendszámhoz. Ennek megvásárlása után az evinjeta@dars.si e-mail címre küldjön egy kérelmet a tévesen megvásárolt e-matrica vételára arányos részének visszatérítése iránt. Kérelmében írja le, hogy miért történt a tévedés, illetve a hiba, és kötelezően mellékelje mindkét vásárlási bizonylatot és mindkét e-matrica (a téves és a helyes) számlájának másolatát. Tüntesse fel benne saját adatait (utónév és családi név, lakcím), valamint számlaszámát is (IBAN).

Ha illetékes munkatársaink helyt adnak kérelmének, akkor a DARS a tévesen vásárolt e-matrica vételárának arányos részét visszautalja bankszámlájára. Ebben az esetben a vételár összegéből levonásra kerül kérelme elbírálásának térítési díja, azaz 6 EUR.

A tévesen vásárolt heti vagy havi e-matrica vételárának arányos része nem igényelhető vissza. Ebben az esetben a díjköteles utak használatához új e-matricát kell vennie az igazi rendszámhoz.

E-matricát bármilyen járműre vehet, tehát például partnere, gyermeke, testvére vagy barátja járművére is. Ugyanakkor ismernie kell a megajándékozandó személy járművének rendszámát és díjkategóriáját, amelybe tartozik. Egy ilyen célú vásárlás esetén célszerű a megajándékozott személynek átadni az e-matrica számláját és vásárlási bizonylatát, melyeket a beszerzés helyétől függetlenül a vásárláskor kapott.

A járművek rendszámát az autópálya-hálózaton telepített kamerákkal, felügyeleti pontokról és díjellenőrző autókkal ellenőrzik. Miután a rendszer ellenőrizte az érvényes e-matricával rendelkező járművet és azt szabályosnak találta, azonnal törli ezt az adatot, és ezután a díjköteles út használatának semmilyen nyoma nem marad a rendszerben.

Az autópálya érvényes e-matrica nélkül történő használata az útdíjszedésről szóló törvény alapján szabálysértésnek minősül, ami 300 EUR összegű bírsággal büntetendő. Az Ön által elkövetett szabálysértés elbírálására csak a Rendőrség, a Pénzügyi Hivatal vagy a Dars társaság útfelügyeletének erre jogosult munkatársai illetékesek.

A szabálysértési eljárás megindítása a szabálysértést elbíráló meghatalmazott hivatalos személy hatáskörébe tartozik. Az eljárás a szabálysértés észlelése alapján kezdődik, ami általában egy műszaki berendezéssel rögzített esemény következménye, bizonyos esetekben pedig egy rendőrnek, a Pénzügyi Hivatal egyik ellenőrének vagy egy közúti felügyelőnek a személyes észlelése nyomán indul meg.

A szabálysértő értesítése egy fizetési meghagyás kibocsátásával történik, melyet ajánlott postai küldeményként kézbesítenek a szabálysértés elkövetésétől számított legfeljebb egy hónapon belül. A szabálysértési eljárás általában legkésőbb a szabálysértés elkövetésének napjától számított 20 napon belül megkezdődik.

Az elkövetett szabálysértés szankcionálása kizárólag az eljárást lefolytató meghatalmazott hivatalos személy hatáskörébe tartozik. Azt tanácsoljuk, hogy ha tudatában van annak, hogy szabálysértést követett el és az útdíjköteles utat érvényes e-matrica nélkül használta, akkor minél előbb vásárolja meg a szabálysértést elkövető járműve rendszámához tartozó e-matricát. A szabálysértési hatóság a fizetési meghagyás kibocsátása előtt vagy később, a benyújtott jogorvoslati kérelem elbírálása során enyhítő körülményként veheti figyelembe az e-matrica utólagos megvásárlását.

A nagy járműparkkal rendelkező cégek a webáruházba történt regisztrációval tudják legegyszerűbben megvenni az e-matricákat. A sikeres regisztráció után a vásárlás során felhasználói fiókjába importálhatja összes járműve rendszámát, és egyszerre veheti meg számukra az e-matricát. Választhatja az azonnali fizetést bankkártyával vagy hitelkártyával, illetve az ajánlat alapján történő fizetést banki átutalással.

Ha az ajánlat alapján történő vásárlás mellett dönt, akkor ügyeljen rá, hogy időben végezze el a banki átutalást. Ebben az esetben ugyanis az e-matrica érvényességi idejének kezdőnapja az ajánlattételtől számított negyedik munkanap lehet.

Bankkártyával vagy hitelkártyával történő fizetés esetén megjelölheti, hogy az e-matrica a vásárlás után azonnal érvényes legyen.

Nagyszámú próbarendszám esetén ügyelni kell arra, hogy a megvásárolt, 2A vagy 2B díjkategóriájú matricákhoz tartozó rendszámtáblákat a megfelelő díjkategóriába tartozó járművekre szereljék.

Az elfogadható, ha egy 2B díjkategóriájú matricával rendelkező fém próbarendszámot egy 2A díjkategóriába tartozó járműre szerelnek, fordítva azonban nem lehetséges. Ha Ön egy 2B díjkategóriába tartozó járművet 2A díjkategóriájú matricával rendelkező fém próbarendszámmal használ, akkor úgy tekintendő, hogy az útdíjat nem fizette meg.

Ha a CSV adatállományt Excel programban hozza létre, akkor az első oszlopba be kell írni járművei rendszámát, minden rendszámot külön cellába. A rendszámokat szóközök és különleges karakterek (pl. kötőjel) nélkül írja be (pl. KPRK403). A második oszlopba írja be a jármű nyilvántartásba vételének országát (a Szlovéniában nyilvántartásba vett járművek esetén ez SI), a harmadik oszlopba pedig opcionálisan beírhatja a díjkategóriát is (2A vagy 2B). Az adatállományt mentse el CSV fájlként, azután töltse fel a felhasználói fiókjának kezelőpultján lévő „Járműveim” menüpontba.

Példa a megfelelő bejegyzésre a CSV fájl importálása során:

PHPXXX HU 2A
RMUXXX HU 2B
JPEXXX HU 2B
KHHXXX HU 2A

 

Az e-matricát bármelyik beszerzési helyen megvásárolhatja, ha ismeri a nyertes járművének rendszámát és díjkategóriáját. Azt ajánljuk, hogy ilyen esetben az e-matrica vásárlásakor kapott számlát és vásárlási bizonylatát is adják át a nyertesnek.

Osztrák matricát itt tud vásárolni:

  • Hrušica fizetőkapunál,
  • Gruškovje határátkelőhelyen és
  • Obrežje határátkelőhelyen.

 

Az osztrák autópálya matrica árak (EUR + áfa)

 éves matricakéthavi matrica10 napos matrica1 napos matrica
motorkerékpárok38,5011,504,603,40
gépkocsik és legfeljebb 3,5 t megengedett legnagyobb össztömegű járművek96,4028,9011,508,60

A matricákról további információkat az Osztrák Autópálya-Kezelő Rt. ASFINAG honlapján olvashat.