Lemért járművek listája

test

A jármű első tengely feletti magassága az alap és a gépjármű legmagasabb pontja közötti távolság, amely merőleges az alapra és az első kerék tengelyén megy keresztül, ahogy azt a fenti ábra mutatja.

A Dars ezen az internetes oldalon folyamatosan frissíti a járművek összes olyan gyártmányának, illetve típusának listáját, melyet a Szlovén Köztársaságban a meghatalmazott járműkereskedők forgalmaztak vagy forgalmaznak, és gyári jellemzőik, illetve a járművek előző mérése alapján a 2B díjkategóriába tartoznak. A Lemért járművek listájának frissítése az adott járműtípusnak a listán való közzététele napjától érvényes. 

Ha az ilyen típusú járműhöz az e-matricát a járműtípus listán való közzétételének napja előtt vásárolták, akkor azt az ügyfél az érvényességi idő lejártáig használhatja.

Ha egy jármű gyártmánya, modellje vagy típusa nem szerepel a Lemért járművek listáján, akkor úgy minősül, hogy e jármű a 2A díjkategóriába tartozik.

Ha a jármű gyártmánya, modellje vagy típusa azután kerül fel a listára, hogy az ügyfél megvásárolta rá a 2A díjkategóriába tartozó e-matricát, akkor az ügyfél ezzel az e-matricával az érvényességi idő lejártáig használhatja a díjköteles utakat. A díjköteles utak további használatához az ügyfél köteles 2B díjkategóriába tartozó e-matricát beszerezni. 

Ha egy jármű, melyet a Lemért járművek listája alapján a 2B díjkategóriába soroltak, átalakítás vagy továbbfejlesztés miatt egy alacsonyabb díjkategóriába kerülhetne, akkor el kell végeztetni hivatalos mérését a Dars állandó mérőállomásán (Grič 54, Ljubljana). Ha a jármű ténylegesen alacsonyabb díjkategóriába tartozik, akkor a mérés eredménye bejegyzésre kerül az e-matrica rendszerbe, és az elvégzett mérésről az ügyfél is igazolást kap.

A járművek mérése a Dars állandó mérőállomásán történik hétfőtől péntekig délelőttönként, 14 óráig. A mérések gyorsabb és zavartalanabb lebonyolítása érdekében kérjük, értesítsen bennünket előre a +386 (01) 518 83 50 telefonszámon vagy az evinjeta@dars.si e-mail címünkön az időpontról, amikor járművét mérésre kívánja hozni.

A jármű első tengely feletti magasságának mérése

A DARS d.d. a forgalomban lévő, mérésre behozott összes jármű mérését a LOTRIČ meroslovje, d.o.o. cég által gyártott, tanúsítvánnyal rendelkező mérőeszközzel hajtja végre állandó mérőállomásán (Ljubljana, Grič 54). A mérések elvégzése során / a mérési eredményeknél a tanúsítvánnyal rendelkező mérőeszköz tűréshatárát és a jármű magasságmérése végrehajtásának optimális körülményeitől való lehetséges eltéréseket veszik figyelembe.

Meritev vozil
A jármű mérését a DARS meghatalmazott alkalmazottja 
végzi egy tanúsítvánnyal rendelkező mérőeszközzel.

A gépjárművekről szóló jogszabályok alapján a járművek átalakítását és továbbfejlesztését az átalakított járműnek az illetékes műszaki szolgálat által visszaigazolt és a jármű meglévő megfelelőségi nyilatkozatába, illetve a jármű regisztrációjához való hozzájárulásba bejegyzett egyedi engedélye alapján veszik figyelembe.

A jármű magasságának meghatározásához előírt mérési feltételek: a jármű mérését a SIST ISO 612-2000 szabvány 6.3. pontjában foglaltakkal és a jármű magassága mérésére vonatkozó általános rendelkezésekkel összhangban kell meghatározni (mérés vízszintes talajon, rendeltetésszerűen felszerelt jármű mérése, az abroncsnyomás legyen azonos a maximálisan megengedett össztömegig előírttal, üzemképes, nem megrakott jármű), valamint a gépkocsik és vontatmányok egyes kategóriái tömegének és méretének meghatározására vonatkozó műszaki specifikációról szóló rendelkezések alapján (TSV-148 – az antennák és áramszedők figyelembevétele nélkül).

 


 

Lemért járművek listája